Le Big Mac

Lenge füst szállt a gyéren megvilágított kis szobában. Kint az utcán, az ablak előtt, egy lámpa fénye derengett. A kis helységben két bőr karosszék állt egymással szemben. Az egyikben ült valaki. Pár perc múlva nyílt az ajtó, és a folyosó fénye egy pillanatra megvilágította a székben ülő arcát. A jövevényre emelte tekintetét, majd újra a füstre meredt.
Eltűntél.
Sosem tűntem el igazán.
Majd a jövevény leült a másik székbe.
Miért nem láttalak? Miért nem jöttél?
A lány csak mosolygott, nem szólalt meg.
Nehéz veled beszélgetni. Ki vagy te? Te én vagy?
Én nem vagyok te. Te nem vagy én.
Akkor ki vagy?
Én vagyok.
Hosszú ideig nézték egymást. A lány csak mosolygott. Nem szólalt meg, csak mélyreható pillantásával figyelte a vele szemben ülő alakot.
Mondj valamit.
Mit mnodjak?
Miért nem hittél bennem?
Nem nekem kell hinnem benned.
Nehéz veled beszélgetni.
Velem nem nehéz. Te teszed magadnak nehézzé.
Kereslek, próbállak megtalálni, kiismerni, de képtelen vagyok.
Miért?
Eltűntél.
Én sosem tűnök el igazán.
Mégsem talállak még most sem azthiszem.
Arról nem én tehetek. Magadban keresd a hibát.
Mást sem teszek.
Hallgattak. Az utcán pislákoló lámpa végleg kialutt, így a szoba teljes sötétségbe borult.
Mondj valamit.
Nem mondok semmit.
Miért?
A lány nem válaszolt, a sötétben csak sejteni lehetett, hogy ugyanúgy mosolyog mint addig.
Mondj valamit!
Mit?
Akármit! Segíts válaszokat találnom!
Én nem mondok neked semmit, neked kell keresni a válaszaidat.
Kint újra kigyúlt a lámpafény. A lány felállt a székből, és hátra sem nézve kisétállt a szobából.
Sokáig néztem utána.